Gogol

 

Gogol

Nyikolaj Vaszilijevics Gogol az Orosz Birodalom szülötte a Gergely naptár szerint 1809. április 1.-én (március 19.) született Szorocsinci-ben a mai Ukrajna területén.

Az orosz drámairodalom és széppróza egyik klasszikusa és egyben meghatározó alakja volt.

 

Élete

 

Ukrán nemesi családban született. Tanulmányait egy poltavai iskolában kezdte majd később 1821-1828-ig Nyezsin városában folytatta, a helyi líceumban.

1828 végén Szentpétervárra utazott. Első megjelent munkáját is itt adta ki saját finanszírozásában. A rossz kritikáknak köszönhetően azonban a fellelhető példányokat összegyűjtve tűzbe vetette őket.

Élete következő állomása Lübeck, ahol színészi pályán próbálkozik, de nemsokára visszatér Szentpétervárra.

1830-ban különböző álneveken több novelláját is publikálta, ezen időszakban ismerkedett meg Zsukovszkijjal és más neves irodalmárokkal.

1831 májusában megismerkedik Puskinnal, akit régóta nagy tisztelettel, csodálattal kezelt. Puskin segítette írói kibontakozását, ez év őszén megjelenti az első novellagyűjteményének első kötetét: Esték egy gyikanykai tanyán címmel. A második kötet 1832 tavaszán követte. Ezen kötetek révén a főváros elismert irodalmi alakjává nőtte ki magát.

1835 Arabeszkek című kétkötetes elbeszélés, cikkek, tanulmányok gyűjteménye került kiadatásra. A revizor 1836-os színpadi sikere csalódás volt számára, hiszen nem bohózatnak szánta művét. A fővárosi bemutató után Németországba, Svájcba, majd Párizsba utazott. Itt érte Puskin halálhíre, egy hónapra rá Rómában telepedett le.

Az elkövetkező években Gogol szerény írói bevételei mellé kölcsönök, adományok segítségével valamint nemesi családoknál vendégeskedve élte életét, ezen időszak főműve a Holt lelkek első kötete. Valamivel később Nyugat –Európába utazott. Gogol itt dolgozott tovább a második köteten, de a kéziratokat kétszer is tűzre vetette.

1847-ben jelent meg utolsó műve: Válogatott szemelvények barátaimmal folytatott levelezésemből címen. Visszatért Oroszországba, majd 1851-ben Tolsztoj gróf moszkvai házában telepedett le, ez volt utolsó otthona. 1852.március 4.-én halt meg.

 

Színpadi művei

 

A revizor
Kártyások
Háztűznéző
Prózai művei:
Esték egy gyikanykai tanyán (1831) novellagyűjtemény
Arabeszkek (1835) két kötetes novella, cikk, tanulmánygyűjtemény.
Néhány közülük: Az őrült naplója, A Nyevszkij proszpekt, Az arckép
Mirgorod kisregények: Régimódi földesurak, Tarasz Bulba, Víj, Hogyan veszett össze Ivan Ivanovics Ivan Nyikiforoviccsal?
Az orr
A köpönyeg
Holt lelkek
Válogatott szemelvények barátaimmal folytatott levelezésemből