Selma Lagerlöf: Liljecrona otthona

A történet

Selma LagerlöfAz 1800-as években járunk, karácsony másnapján. Egy asszony két gyermekével rokonlátogatásra indul, és hóviharba keverednek. A kislány, Nora, nem szeretne visszafordulni a vihar miatt, mivel egész évben ezt a karácsonyi partit várta.

Nagy viszontagságok közepette eljutnak a karácsonyi vendégségbe, ahol megismerkednek a lövdalai lelkész feleségével. Miután a tiszteletesné megbizonyosodott arról, hogy a kislány tud írni-olvasni, megegyezik az édesanyával, hogy magával viszi Norát.

Lövdalában Nora a papkisasszony, Maja Lisa elkötelezett hívévé válik, aki a lövdalai tiszteletes előző házasságából született lánya. Nora már akkor érzi, hogy nincsenek rendben a dolgok, amikor első alkalommal beteszi lábát a plébániára.

A második éjszakán akaratlanul is meghallgatja Maja Lisa szívszorító történetét, amelyet ő mostohatestvérének, Brogren Annának mesél titkon. Saját magát Hófehérkeként személyesíti meg a mesében, mivel az ő édesapja is a gonosz mostohát vette feleségül, ám mindvégig világos, hogy Maja Lisa saját magáról beszél. A következő napokban a kislány valóban azt tapasztalja, hogy a lelkész felesége tényleg gonosz mostoha, aki mindig új módszereket eszel ki, hogy gyötörje mostohalányát. A lövdalai emberek sem szeretik a papnét, a szóbeszéd szerint ő a plébánia melletti kiszáradt tó boszorkánya.

Elemzés és kritika

Lagerlöf stílusa

A regényre, illetve Lagerlöf stílusára leginkább az egyszerű közvetlenség jellemző. Nincsenek benne túlcizellált szókapcsolatok, még azokban a részekben sem, ahol az érzelmek leírása már súrolja a giccs határát. Minden egyes részben az érzelmek és a gondolatok ábrázolása ugyanolyan hangsúlyos, mint a cselekményé. Ezeknek az érzelmeknek a leírása kissé túlzásnak és régiesnek tűnik, de éppen ez adja meg a báját. Az egész művet igen erős érzelmi felindultság jellemzi. Talán ez lehetett az a tényező, ami az írónőt kiemelte a többi skandináv író közül a maga korában. A skandináv térségben nem jellemző ez az „érzelmesség”, ahol mégis rábukkanunk, ott főként a depresszió érzékeltetésére szolgál.

Mese a mesében

A regény első felében találkozhatunk a „mese a mesében” fogással, amikor Maja Lisa elkezdi mesélni mostohanővérének Hófehérke történetét. Az első oldalakon még éles a határvonal a mese és a jelen között, ám a történet során ez a határvonal fokozatosan eltűnik. Nem valószínű, hogy direkt alakította így a mese beágyazását az írónő, annál sokkal természetesebb. Néhány oldal után már az olvasót is megtéveszti, hogy most éppen melyik történetet olvassa pontosan. A mesélő, Maja Lisa, úgy meséli a történetet, hogy az már szinte jelen történésnek hat. Kiváló iskolapéldája ez a rész a „mese a mesében” megoldásának.

Átruházott főszerep

A könyv egyik érdekessége, hogy a főhős szerepe észrevétlenül átcsúszik egyik személyről a másikra. Ez sem mindennapi jelenség az irodalmi művekben. A könyv elején a főhős, aki körül forognak az események, egyértelműen Nora, akit folyton Csöppségnek neveznek, a keresztneve talán két alkalommal kerül említésre az egész regényben. Ahogy haladunk a történetben a cselekmények egyre inkább Maja Lisa köré koncentrálódnak, míg végül Nora már csak mellékszereplővé válik. A regény második felében vannak olyan fejezetek, ahol nem is említik.

A gonoszság felépítése

A negatív főhős egyértelműen az édesapa felesége, akinek történetét és az általa okozott bánatot már Hófehérke története révén megismerhettük az első oldalakon. Elmesélve azonban csupán rosszallást vált ki az olvasóból, nem tűnik teljesen valóságosnak. Ráadásul Maja Lisa sincs tisztában azzal, hogy ennél sokkal rosszabb is lesz a helyzet, nem tudja felmérni teljes valójában mostohaanyja gonoszságát. A történet során olyan apró semmiségnek számító mondatok hangzanak el és olyan cselekvéseknek lehetünk tanúi, melyek révén a mostohaanya valódi énje egyre jobban kirajzolódik. A menyasszonytánc című fejezetnél már mély szánalmat érzünk Maja Lisa iránt, akit mostohaanyja kizárólag azért nem engedett el legjobb barátnője esküvőjére, hogy bánatot okozzon neki. Itt már egyértelmű az öncélú gonoszság jelenléte. A menyasszonytánc című fejezet azért is kiemelkedően fontos, mert itt tűnik fel először a színen Liljecrona, bár a nevét még homály fedi.

A vonzódás érzékeltetése

A menyasszonytánc alkalmával az ismeretlen férfi kisegíti Maja Lisát szorult helyzetéből. Egy ezüsttallért tesz észrevétlenül a kezébe, hogy meg tudja adni a lány a menyasszonytánc árát. Mindezt oly módon teszi, ami az önzetlen segítség és a szelídség teljes érzékeltetése. Azonnal szimpatikus lesz az ismeretlen az olvasó számára, ám a későbbiekben nem foglalkozik személyével az írónő, mindig csak érintőlegesen kerül szóba. Ezzel nagyon kellemesen fokozza az érdeklődést. A cselekmény során úgy bontakozik ki Liljecrona személye, ahogy a szerelem érzése alakul ki egy emberben.

Háttértörténetek kapcsolása

Lagerlöfnél bevett gyakorlat, hogy egy háttértörténetet úgy köt a cselekményhez, hogy annak látszólag teljesen oda nem illő a kiindulópontja. Mintha elindulnánk valami hétköznapi dolgot elintézni, például a piacra vásárolni, majd betérnénk egy moziba, és a leírás lényege a film által kiváltott érzelmek mélysége, vagy a színek használatának fontossága. Az eredeti kiindulóponthoz éppen csak annyira van köze a mondanivalónak, hogy legyen egyetlen vékonyka szál, amely a teljes egészhez köti a mondanivalót. Erre nagyon jó példa Az Ezüsttallér című fejezet. Maja Lisa egyre rosszabbul érzi magát az idegen férfival szembeni adóssága miatt. A menyasszonytánc alkalmával kéretlenül hitelhez jutott, amire viszont nincs fedezete, mivel nincs semmi pénze. Segítséget kérni senkitől sem tud. Végiggondolja a lehetőségeket, és egyre jobban feszíti az adósság. Aki már életében bármikor is tartozott valakinek, és ezt nem tudta idejében leróni, az egészen pontosnak találhatja a leírást. Nagyon árnyaltan lehet érezni Maja Lisa kétségbeesését. Végül nagynénjéhez fordul segítségért, akivel soha nem volt közeli viszonyban, de semmilyen más lehetősége nem maradt. A nagynéni élete, elidegenedése a szülői háztól teljességgel érthetetlen az egész rokonság számára. Olyan helyzetet vázol fel az írónő, amely hajszálpontosan megmutatja az érzelmek harcát, teljes megértést ad az elidegenedés témájáról. A nagynénit, akit a fejezet elején nem kedvel az olvasó, néhány oldal után valósággal megszereti, ezt váltja ki a megértés.

Elterelő hadművelet

A finn lelkész fejezetben nagyon sok szó esik Liljecrona lelkészről, ami valójában egy elterelő hadművelet. Korábban Maja Lisa már megálmodta Liljecrona nevét és a vele kötendő házasságot a nagymamával közösen sütött kalács hatására, ezért ebben a fejezetben az olvasó szerelmi szálat keres, de zavaró tényezőként mindig ott van a korábban felbukkant ismeretlen fiatalember. Csak később derül ki, hogy az ismeretlen és Liljecrona lelkész testvérek. Ebben a fejezetben is feltárul előttünk egy másik élet. Liljecrona lelkész finnek között töltött 14 éve, karitatív munkája. Ez szintén csak áttételesen kötődik a cselekményhez, mégis egy új karaktert, egy más életet ismer meg az olvasó. Idáig olvasva a könyvet rádöbbenhetünk, hogy ez Lagerlöf fő erőssége.

Újabb és újabb egyéniségek

Lagerlöf nem tud betelni az emberek sokszínűségének bemutatásával. Olyannyira nem, hogy még többet zsúfol a regénybe, mint amennyinek helye lenne benne. Ez nagyon mulatságos, valamint egészen mesteri, hiszen fel sem tűnik az olvasónak, hogy egy-egy ilyen rész miért került a könyvbe. Legjobb példa erre a hadnagyról szóló fejezet. Ez egy örökifjú, másokon élősködő hadnagyról szól, akinek semmi köze a történethez, ám a vele foglalkozó rész nagyon mulatságos, és lehetőséget ad egy újabb embertípus megismerésére.

Az elmaradhatatlan misztikum

Lagerlöf képtelen anélkül regényt írni, hogy ne jelenítené meg a misztikus elemeket. Ő úgy látja Svédországot, mint démonok, tündérek és manók lakta vidéket. Ám a misztikumot olyan ügyesen keveri a valósággal, hogy olvasás közben nem is kétséges, hogy valóban ott vannak. Ilyen a lövdalai manók című fejezet. Nora kimegy az udvarra, hogy megnézze, miért ugat a kutya, és akkor látja a manókat táncolni. Maja Lisa utána jön, és amikor Nora elmeséli neki a látottakat, Maja Lisa meg sem lepődik, azonnal tudja a választ. A manók mindig akkor táncolnak, amikor új urat kap Lövdala. A lövdalai manók fejezetben teljesen rendben lévőnek érezzük a történteket. Pedig ez a rész egyértelműen meséből kilépett nemlétező manókról szól, ennek ellenére kétség sem fér ahhoz, hogy az ott és akkor valóban megtörténtek az események.

Szubjektív vélemény

Az előzőekben leírtakra inkább illik az elemzés kifejezés, mint a kritika. Azt azonban szeretném elmondani, hogy mit váltott ki belőlem ez a kisregény. A régies stílusa az első oldalakon kicsit fura volt, de tetszett. Néhány oldal után egészen hozzászoktam. A cselekmény egész végig lekötötte a figyelmemet, mert annyira szerteágazó volt a sok hozzárendelt mellékes esemény miatt, hogy bár egy szálon futott, mégsem volt kiszámítható. A vége persze egyértelmű volt, hogy a szerelmesek végül békére lelnek egymás karjaiban, de bármennyire is tudható volt ez már a könyv felénél, végig lehetett izgulni, mert az utolsó pillanatig folyamatos kétségeket ébresztett az írónő. Egyetlen percre sem hagyta megpihenni az érzelmeimet.

Azt gondolom, hogy Lagerlöf nagyon mély érzésű volt, hatalmas emberismerettel rendelkezett. Tudásához, gondolataihoz és magas erkölcsi normáihoz olyan képzelet társult, mely lehetővé tette számára, hogy ezeket az értékeket tovább örökítse az utókorra. Méltán kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.

Ha hasonló olvasmányhoz támad kedved, kattints ide! Selma Lagerlöf könyvei a Ráday Antikváriumban