Rejtő Jenő, a tizennégy karátos légiós

Rejtő Jenő P. HowardRejtő Jenőről (alias P. Howardról) van szó. Arról az íróról (mellesleg dalszövegíró, kabarészerző, költő, újságíró, színdarabok szerzője, és nem utolsósorban világcsavargó), aki 1905 márciusában látta meg a napvilágot. Arról a nyughatatlan figuráról, aki egy alsó középosztálybeli családból nőtt ki, aki már kora ifjúságában sem hagyta magát beskatulyázni, inkább úgy döntött, hogy kipróbál mindent, ami lehetőségeiből és tehetségéből futja.

A kezdetekben látunk egy vézna, lézengő tizenévest, aki körülnéz kispolgári környezetében, és azt mondja: ,,Akármit, de ezt ne!” Kimarad az iskolából, próbálkozik a versírással, iszonyatos Ady-plagizátornak bizonyul, rájön satnya alkatára, bokszolni tanul, edzésekre jár (persze, nem sokáig, csak amíg megtanulja a legfontosabbakat: adni és elviselni az ütéseket). Ilyen-olyan munkákból összespórolt pénzecskéjével útra kel Nyugat-Európába, majd tovább, ki tudja merre, gyűjti az élményeket, tanulja a nyelveket, ismerkedik a különféle kultúrákkal, majd a húszas években úgy tér haza, hogy több nyelven beszél, társasági emberként viselkedik, fantáziája révén kialakítja a maga imázsát: soha meg nem élt kalandjairól mesél, Afrikáról, hajóutakról, kikötői kocsmákról Marseille-től Marokkóig.

Írók, költők, zenészek a barátai. Operettszövegeket, kabarétréfákat, kisebb színdarabokat ír, sőt még a filmcsinálásba is belekóstol. És a harmincas évek derekán támad egy nagy ötlete: az akkoriban nagyon divatos műfajt, a ponyvaregényt, a filléres, mindenki számára elérhető izgalmas történeteket kell megújítani. A pestieknek nem a Vadnyugat, az ismeretlen préri, a nagy lövöldözések kellenek, hanem olyan történetek, amelyek ugyan egzotikus tájakon, vadregényes környezetben játszódnak, de a szereplőkben mindenki magára ismerhet: a vasutas, a kishivatalnok, a baka. Hogy mitől? A humortól, az igazi pesti, aszfalton termett humortól, ami elárasztja az operettektől a kabarékig, sőt a kocsmai csevegésekig a közbeszédet.

Így történt, hogy Rejtő Jenő megteremtette a ponyvaregény paródiáját. Izgalmas történeteket csomagolt olyan szövegkörnyezetbe, hogy először csak egy réteg, majd egy város, később egy ország fogta a hasát a röhögéstől. Történetei szájról szájra terjedtek, akár a népmesék. És persze a népmesei hősök: Gorcsev Iván, aki 21 évesen elnyerte a fizikai Nobel-díjat. (Marokkói pókeren egy utasszállító hajón.) Fülig Jimmy, Rozsdás, Piszkos Fred, Pepita Ofélia, Leila, az arab démon, akinek orcáján a kor és egy ideges légionárius szuronya hagyott nyomot… És persze azok a szófordulatok, poénok, amelyek úgy terjedtek a köztudatban, hogy idővel használóik azt sem tudták, honnan származnak.

Rejtő ontotta történeteit. Úgy mesélt az idegenlégióról, melynek soha a közelében sem járt, mintha éveket szolgált volna. Hadihajókról mesélt, melyeket valószínűleg csak kikötőkben láthatott. Összeesküvések, botrányok, embertelen megpróbáltatások, és persze a romantikus szerelmi szálak, mind-mind belefért egyetlen hatalmas életműbe egy olyan szerző tollából, aki mindössze 37 évet élt.

Hogy mikor alkotott, hogyan fért bele a napirendjébe, rejtély volt kortársai számára. Két végén égette a gyertyát, tulajdonképpen kávéházakban élt, dőzsölt, számlálatlanul szórta a keresetét, és hódolt két szenvedélyének: a lóversenynek és a kártyának. Nem csoda hát, hogy két házasságát is csak intermezzónak tekintette, ahogy ő fogalmazott egyszer: ,,Lírai botlások, mint a verseim”.

Nem állt távol tőle az önirónia sem, hiszen ahogy érettebb korában fűzfapoétának tartotta magát, A három testőr Afrikában című regényében meg is formálta ezt a figurát Troppauer Hümér személyében, aki, mielőtt előadta verseit, megverte a közönségét ,,a kellő áhítat és átélés érdekében”.

Minden regényében feltűnik egy nagyon szerethető pozitív hős, akit ugyan némi távolságtartással kezel, múltját diszkréten elhallgatja, de mindenképpen karizmatikus jellemként ábrázolja. Van, akiben a humora ragadja meg az olvasót (Gorcsev Iván), van, akiben a célratörés (Rozsdás), van, akiben a tartózkodó, úriemberként viselkedő, rejtélyes és kiszámíthatatlan vezéregyéniség (Senki Alfonz).

Érdekes adalék, hogy ez utóbbi megformálása annyira megragadta Rejtő Jenő barátjának, Heltai Jenőnek a fantáziáját, hogy egyik kisregényében ,,kölcsön vette” a figurát, és életre keltette Nagy Senki néven. Amikor ismerősei felháborodva emlegették ezt Rejtőnek, plagizálást reklamálva, ő csak legyintett: ,,Legalább egy írónak is tetszett.”

Amikor Karinthy Frigyes, aki szintén barátja volt Rejtő Jenőnek, megjelentette az Így írtok ti című paródiakötetét, megkapta ismerőseitől, írótársaitól, barátaitól a kérdést: Rejtőt miért nem vette be a kötetbe? Hiszen, mint tudjuk, kevés kivételtől eltekintve megtiszteltetésnek vették az érintettek, hogy szerepelnek a gyűjteményben. Karinthy csak ennyit felelt: Péhovardot nem lehet felülmúlni.

Írta: Vágó József

Rejtő Jenő könyveit itt tudod megvásárolni: Rejtő Jenő könyvek a Ráday Antikvárium kínálatában