Soha, sehol nem éreztem otthon magam… Márai Sándorról

Márai Sándor,,… valamit kerestem, valami örökké hiányzott.. Mi? Az, hogy a saját világomban, a magam levegőjét lélegezzem. Ez hiányzott, és talán ezért utaztam el innen ezekben az években mindig, amikor csak lehetett: éveken, évtizedeken át. No, de most végre megérkeztem, gondoltam. És figyelmesen néztem a levegős semmit, ami megmaradt” E szavakat, mondatokat Márai Sándor, a XX. század egyik legjelentősebb magyar írója, publicistája vetette papírra.

Hogyan lehetséges, hogy egy nagypolgári család tanult fia, akinek lehetősége volt már ifjú korában megismerni a nagyvilágot, beutazhatta, sőt be is lakhatta Svájcot, Olaszországot, Párizst, Berlint, majd élete alkonyán az Egyesült Államokat, sehol nem lelte meg azt a helyet, amit hazájának vallhatott volna? Hiszen a fenti mondatokat az 1971-ben írt Föld, föld! című regényéből idéztük.

Általában azokat a művészeket, politikusokat, újságírókat, akik életük jelentős részét utazgatással, hazájuktól távol, különböző országokban töltik, akár alkotóként, akár csak világcsavargóként, szoktuk világpolgárként aposztrofálni. Mi a közös jellemzőjük ezeknek az embereknek? Hogy ahol hosszabb időt töltenek, netán letelepednek egy-két esztendőre, mindig otthon érzik magukat. Nem gyökértelenek, inkább szabad gyökerűek, akik minden nekik kedves helyen megtalálják, magukba szippantják a föld sóját, aromáját.

Márai Sándorról ez a legkevésbé sem mondható el. Már korai alkotói éveiben, az 1920-as évek Magyarországán is, bár sikeres újságíróként tartották nyilván. Még egyetemistaként publikálta első verseskötetét (Emlékkönyv), mellyel Kosztolányi Dezső elismerését is kivívta. De ő világot akart látni, Lipcsében folytatta tanulmányait. Német lapokban publikált, tárcáit, tudósításait készséggel közölték a német újságok. Németországban sem volt maradása, Párizsba költözött feleségével, ahol hat évet időztek. Furcsán hangzik ez az ,,időztek”, de maga Márai mondta nemegyszer, hogy ő sehol nem lakik, csak időzik. Hat év után a Közel-Keletre utazott, ismerkedett a keleti kultúrával. Csak ezután tért vissza Magyarországra.

Márai SándorÉs itthon ugyanazt kereste, amit szerte a világban, és ami otthontalanná tette mindenütt. Azt a világot, azt az életérzést, amit a mesterének és példaképének tartott Krúdy Gyula műveiből szippantott magába és érzett magáénak: Azt az idealisztikus polgári miliőt, ami talán soha nem létezett Magyarországon, de Krúdy úgy tudta ábrázolni, olyan beleélhető nosztalgiával, hogy nagyon sokakkal együtt Márait is rabjává tette.

Ezeket a vélt vagy valós érzéseket, hangulatokat vetítette ki regényeiben, melyeket a 30-as években írt, és párját ritkító sikernek örvendtek. (Zendülők, Idegen emberek, és főként egyik legjelentősebb műve, az Egy polgár vallomásai.)  Bár korlátait nem volt képes átlépni, mégis megtartotta azt az objektív kritikai hangnemet, amely megkülönbözteti Krúdy mindent rózsaszínre festő nosztalgiájától. Ami hallatlan népszerűségének titka hitelességén kívül: elragadó, a magyar nyelv szépségeit kibontakoztató stílusa, amely azonban soha nem válik öncélúvá. Hiszen tudott ő formát is váltani: a szöveghűség érdekében rideggé, elidegenedetté válik a szöveg, ha Kafka-fordításait olvassuk.

Az 1940-ben kiadott Szindbád hazamegy című regényével olyan írói bravúrt hajtott végre, mely a magyar irodalomban szinte példátlan: olyan Krúdy-persziflázst alkotott, amely nemcsak a stílust, de még a békebeli Magyarország hangulatát is híven idézte.

Bár a világháború borzalmai őt is megviselték, alkotói tevékenységét nem hagyta abba. Színdarabjai, regényei hatalmas sikert könyvelhettek el. Leghíresebb, máig közkézen forgó könyve,  A gyertyák csonkig égnek is ebben az időszakban íródott. Még ebben az évben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjának.

Márai Sándor 1948-ban hagyta el Magyarországot, Olaszországban telepedett le családjával, s bár megszakítás nélkül dolgozott, az elveszettség, otthontalanság érzése nem csillapodott benne. Mindez érzékletesen nyomon követhető Naplójában, melyet haláláig (1990) vezetett.

1952-ben az Egyesült Államokba költöztek. Márai aktív publicistája volt a Szabad Európa Rádiónak, úgy vélte, ez az éteren keresztül történő kapcsolat erősíti a köteléket közte és elhagyott hazája között.

Már emigrálásakor kikötötte, hogy addig, amíg a szovjet csapatok nem hagyják el az országot, egy sor sem jelenhet meg műveiből Magyarországon. Egyébként is a legszigorúbb tiltólistán volt az ötvenes-hatvanas években. Mindettől függetlenül kötetei elő-előbukkantak, és jártak kézről kézre. A sors fintora, hogy nem érhette meg művei szabad könyvpiacon való megjelenését, hiszen 1989-ben hunyt el.

1990-ben visszakapta akadémiai tagságát és életművét posztumusz Kossuth-díjjal honorálta a magyar állam.

Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt.

(Márai Sándor: Halotti beszéd)

Írta: Vágó József

Márai Sándor könyveit itt tudod megvásárolni: Márai Sándor könyvek a Ráday Antikvárium kínálatában