Ne kérdezd, kiért szól a harang…

Ernest Hemingway 1918… érted is szól – olvasható Ernest Hemingway egyik legmeghatározóbb regényének mottójában. Megindító, titokzatos, a lélek legmélyén turkáló írásművet sejt ezután valaki, aki nem ismeri az amerikai író műveit, kézbe véve ezt a regényt. Mert tulajdonképpen itt teljesedik ki az a stílus, ami igazán meghatározója az alkotónak, és amit haláláig vezérlő elvként tartott szem előtt: amit olvas az ember, az csak a jéghegy csúcsa. A puszta tények, események rögzítése. A tartalom igazi lényegét, a belső folyamatokat, a lélek rezdüléseit, az emóciót, a hősökkel való azonosulást a sorok között kell keresni. Úgy kell rátalálni a mondanivalóra, hogy a történet, ami papírra van vetve, csak eszköz legyen a lényeg megértéséhez.

No de kicsit előreugrottunk az időben, hiszen az Akiért a harang szól című regény 1940-ben került kiadásra, s addig bizony nagyon sok minden történt az író életében.

Gyermekkora és ifjú évei tulajdonképpen gondtalanul teltek, hiszen alapjában jómódúnak volt mondható a család, melyben felnőtt. De már ezekben az években gyűjtötte és raktározta el magában azokat az élményeket, amelyek aztán meghatározták egészen haláláig tartó világlátását. A természet szeretete, a férfias sportok és megmérettetések, a kockázatvállalás, az igazságért való küzdelem – így és ennyi… – vallotta az író. Nemcsak a vadászat, a küzdősportok, az új élmények izgalma, de az elesettek szenvedése, küszködése is jellemformáló erővel hatott rá. Hiszen sokszor kísérte el orvos apját gyermekként körútjaira, látta azoknak a nyomorúságos körülmények között élő indiánoknak, feketéknek a szenvedését, akiket még a huszadik században is másodosztályú állampolgároknak tekintettek.

Itt említjük meg azt a biográfusok, irodalomtörténészek, amatőr kíváncsiak által évtizedek óta vitatott kérdést, hogy vajon Hemingway, aki karakterében, életszemléletében, életvitelében olyannyira hasonlított a nála alig húsz esztendővel idősebb Jack Londonhoz, vajon miért nem tekintette példaképének a nagy elődöt? Sőt kifejezett averzióval viseltetett a pályatárs iránt. Nos, talán az ifjú először London Vaspata című regényét olvasta, amely elég hűen tükrözi alkotója meglehetősen zűrzavaros, kiforratlan és idealisztikus elveit a társadalomról, a társadalmi fejlődésről, a szociális osztályba tagozódásról, és még folytathatnánk. Vagy, ami még inkább meghatározhatta elítélő magatartását, a Fehérek és feketék című regény, amely elég világosan kifejezi Jack London álláspontját a felsőbbrendű faj elméletével kapcsolatban.

Ernest-Hemingway 1923

Térjünk vissza e kis kitérő után Hemingway kalandokban bővelkedő életére és munkásságára. 18 évesen részt vett az első világháborúban, az olasz fronton súlyosan megsebesült, kitüntették, de nem ez az említésre méltó ebben az epizódban, hanem az, hogy ez ihlette a 20. század egyik legszebb szerelmes regényének megírását, ugyanis a lábadozása közbeni kis szerelmi viszony inspirálta a Búcsú a fegyverektől megírására. Bár már addig is számos publikációja, novellája látott napvilágot, az első igazi áttörést mégis ezzel a regénnyel érte el. Érdekesség, hogy csak 1929-ben jelent meg, és akkor az író már háta mögött tudhatott számos novellát, egy-két igen magas színvonalú regényt (Tavaszi zuhatag, Fiesta), mégis csak ezután kezdte igazán jegyezni az irodalmi közvélemény.

És jött a kalandok sora és az ezek nyomán keletkezett írásművek. Kenya (Afrikai vadásznapló, Francis Macomber rövid boldogsága, A Kilimandzsáró hava), Spanyolország (Akiért a harang szól, majd jóval később a Halál délután, Aki nem adja meg magát), a második világháború (Gazdagok és szegények, Az ötödik hadoszlop, Szigetek az áramlatban, A folyón át a fák közé), Kuba (Az öreg halász és a tenger, amellyel kiérdemelte az irodalmi Nobel-díjat).

Nagyon gyorsan élt, két végén égette a gyertyát, hiszen mozgalmas mindennapjai mellett rengeteget ivott, szerette a kockázatot, a kihívásokat, eredményeire, sikereire méltán büszke is volt. Meghatározó élményének tekintette, hogy miután részt vett a normandiai partraszállásban, kis önkéntes egységével De Gaulle oldalán elsőként vonult be a felszabadított Párizsba.

A felvilágosult társadalomról vallott elveit soha nem tagadta meg, írásban, szóban és nagylelkű adományaival támogatta az egyenlőségért küzdőket.

Ernest Hemingway

Rendkívüli népszerűségére való tekintettel még a korabeli amerikai rezsim is kényszeredett mosollyal tűrte az író világszerte megjelent, Fidel Castróval vagy Gandhival készült fotóit, vagy tudomásul vették egyáltalán nem kíméletes kritikáit a regnáló amerikai hatalmi elit fajgyűlölő politikájával szemben.

Ernest Hemingway népszerűsége, olvasottsága a halála óta eltelt több mint fél évszázad alatt sem csökkent. Látásmódja, amellyel a világot a maga minőségében, rosszaságával, bűnösségével, nagyszerűségével, színességével együtt valósan tünteti fel, életfelfogása, mely szerint a küzdelmet a jó érdekében bármi áron vállalni kell, példaadó az idősödő, a felnövő és a leendő generációk számára. ,,De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” (Az öreg halász és a tenger.)

Írta: Vágó József