Az, hogy a néphiedelem lényei csupán a múlt részét képezik, ez nem igaz. Ha elgondolkodunk ezen egy kicsit, hamar belátjuk, hogy még ma is vannak történetek, melyek közszájon forognak a tradicionális, jól ismert lényektől kezdve a teljesen újakig, illetve a régi, ismert lények újra értelmezései.
Ezek a lények körülöttünk vannak és erre folyamatosan emlékeztetnek minket, főként a különös történetmesélő-helyzetekben (például pletykaterjesztés, kísértet históriák) vagy a populáris kultúrában. Ki ne ismerné, vagy kinek ne lenne véleménye arról, hogy mik a sárkányok, a kísértetek, a trollok (kobold, hegyimanó), óriások, tündérek, vámpírok és vérfarkasok. Sem a neveket, sem azok jelentését nem tekintik idegennek és gyakran anélkül használják, hogy valaki pontosabb magyarázatot adna erről.
Talán ezek a történetek a különböző lényekről napjainkban hétköznapibbak, mint valaha voltak, még ha manapság inkább szórakoztatnak és elbűvölnek minket, mintsem valóban hinnénk bennük. Ez a dolog a hittel kapcsolatban szintén komplikált, egyes helyzetekben lehet aktuális, míg más helyzetekben nem. Talán a szellemeket és trollokat sok helyzetben irreálisnak tekintjük, de éjjel, a kísértetek óráján, egy régi házban, egy kihalt helyen, vagy ha az ember eltéved egy sötét erdő mélyén, hát igen, akkor talán megváltozik a helyzet. Ám vannak olyan lények is, melyekben elvileg csak a gyermekek hisznek, ilyen például a Fogtündér, a Fogmanó, a húsvéti nyúl, a szörny az ágy alatt, a mikulás vagy az álommanó. Sok felnőtt is beszámolt már arról, hogy találkozott a következő természetfeletti dolgokkal: szellemekkel, lelkekkel, földönkívüliekkel, vérfarkasokkal, lidércekkel, erdei tündérekkel, házi manókkal, vagy angyalokkal és démonokkal. Ezek a beszámolók olykor helyiek, mint például a boszorkánygyűlés Brattön szigetén a Solberga parókián, vagy Koffa, a Vänern-tó taviszörnye, vagy a hazajáró lelkek, amik specifikus helyekhez kötődnek, például a Läckö kastély fehér asszonya, vagy az örgrytei Överås udvarház fekete asszonya, vagy különböző kísértetészlelések és misztikus történések a Kongelfs fogadóban, a Gräfsnäs várromnál, vagy a régi akasztófa helyén a Carlanderska kórház mögött Göteborgban. Egy dolog mindenesetre biztos, ezek a lények nem csak a régmúlthoz tartoznak, bár más módon, de napjaink urbanizált, összekapcsolódott, multikulturális társadalmában is ugyanannyira jelen vannak.
Vérfarkasok és bohócok
Egy lény, amivel gyakran találkozunk filmekben, magazinokban, számítógépes játékokban és regényekben, a vérfarkas. Vérfarkasként olyan személyre utalnak, aki jellegzetes időszakokban farkassá vagy farkashibriddé változik. Maga a szó farkasembert jelent. Egy másik lény, mely gyakran feltűnik, az a vérszívó vámpír. A populáris kultúrában ezek a lények gyakran egymás ellenségeiként léteznek, mindketten egy másik vérfarkas vagy vámpír harapása révén fertőződtek meg. A svéd népi hiedelemben nagyon sok történet létezik a vérfarkasokról, de rendkívül kevés a vámpírokról. A vérfarkasokkal ellentétben a vámpírok csak ritkán különösen öregek, ami egyértelmű jele annak, hogy éppen a vámpír egy újonnan érkezett lény Svédországban. Amennyiben eltekintünk a sorozatok, a játékok és a filmek világától, talán meglepődünk, ha tudomást szerzünk róla, hogy a svéd napilapokban már voltak vérfarkas és vámpír riasztások, de csak a 70-es években. A magyarázatért, hogy hogyan történhetett ilyesmi, legjobb ha közelebbről belekukkantunk egy pár ilyen esetbe.
1972-ben elterjedt a pletyka, hogy egy vérfarkas pusztít Trelleborgban, pár hónappal később pedig egy másik Jakobsbergben. Egy évvel később azt a híresztelést közölte le a tömegmédia, hogy egy múmia tartja rettegésben az embereket Stockholm külterületén, Sätrában. A rendőrőrsre folyamatosan érkeztek a telefonhívások a rémült szülőktől és a félelemtől bénult gyermekektől. A napilapok ezt leközölték, időnként kissé gúnyos felhanggal. Mindazonáltal a gyerekek és a szülők félelme minden volt, csak ironikus nem, az valódi volt. Ez a három eset megmutatja, hogy a gyerekeket befolyásolják a horrorfilmek és a magazinok, és ez volt a sötét elemekkel való találkozás és a pletykaterjedés mögött a háttérben. Elég erős meggyőződésünk, hogy sem vérfarkasok, sem múmiák nem voltak Svédországan a 70-es években. Mindenek ellenére ez egy érdekes példa arra, milyen gyorsan burjánzik el a pletyka, és hogy komolyan is lehet venni ezeket, még akkor is, ha nagyon rövid időszak alatt történik.
2016 őszén egy riasztás történt az ijesztő bohócokról, mely futótűzként terjedt Svédországban és a világ nagy részén. Látszólag szinte minden bokor mögött gyilkos bohócok lapultak és azt állították róluk, hogy éjjel különösen aktívak. A gyerekek halálra rémültek, a szülők nagyon idegesek voltak, ami oda vezetett, hogy a rendőrséget aggódó emberek hívogatták. Tényleg voltak gyilkos bohócok, és tényleg lázadást terveztek, hogy csapatokba verődve megdöntsék a rendet és feje tetejére állítsák a társadalmat? Nem, semmi ilyesmi nem fordult elő.
A nyomok az USA-ba és Angliába vezetnek, ahol az első „fantom bohócokról” szóló pletykák helyi körökben terjedtek 2012-től. Később, a szociális médiának köszönhetően nagyobb területen is elterjedt, mely aztán tovább eszkalálódott, majd egy széleskörű bohóchorrorhoz vezetett 2016-ban. Amint a szóbeszéd gyökeret vert és több riasztást jelentettek, úgy növekedett a híresztelés aránya. A bohócokat mára nagyrészt elfelejtették (csak elvétve jelentenek most már ilyen eseteket a világon a szociális médián keresztül), ugyanúgy feledésbe merültek, ahogy a vérfarkasok, a vámpírok és a múmiák.
Minden időkben léteztek a félelem különböző formái. Változó, hogy mitől félnek az emberek, általánosságban elmondható, hogy ez gyakran a társadalmi félelmekhez kapcsolódik. A hagyományőrző archívumunkban rengeteg feljegyzés található hátborzongató alakokról. A félelem irányulhatott egyes etnikai csoportok vagy alacsony státuszúnak tekintett szakmák felé, mint amilyen például a mezőgazdasági kisegítő, a hóhér, illetve olyan személyek felé, akiket a boszorkánytudományban jártasnak tekintettek. Alternatívaként ott volt a rémület a természetfeletti lényekkel szemben, mint például az erdei nimfa, a folyó meztelen hegedülő lénye, az ördög vagy a szellemek.
A sebesség, ahogy napjainkban a szóbeszéd és a félelem terjed nem egyeztethető össze a régi időkkel. Továbbá az a tény sem, hogy ma a különböző korosztályok nagy része folyamatosan online, így a szóbeszéd és a kommunikáció az egész világon képes elterjedni. Régebben szóban közvetítették az ilyen típusú elbeszéléseket, ezek szájról szájra, vagy nyomtatott formában, könyvek és napilapok által terjedtek.
A Szellem az üvegben és a Fekete madame
Különböző játékoknak különböző a célja. Egy ilyen lehet a játékosok vitézségének tesztelése, hogy el lehessen dönteni, milyen bátrak a résztvevők. Ezek között van egy változat, ahol a résztvevők egy gyertya, egy papírlap és egy üvegpohár segítségével megpróbálnak kapcsolatba lépni egy szellemmel, hogy az megválaszolja a kérdéseiket.
A résztvevők a felmelegedett üvegpohár hátoldalához érintik az ujjaikat, az elképzelés pedig az, hogy a pohár odacsúszik a különböző betűkhöz, melyek szavakat alkotnak egy festett diagrammon, ami a pohár alatt van. Ezt a játékot úgy hívják, hogy szellem a palackban. Olykor egy egyedi fatáblát használnak, amit ouija-táblának hívnak. Ennek egy másik variációja, amihez csak két keresztbe tett toll szükséges, a Charlie Charlie. A résztvevők spontán reakciói miatt az ujjaik egy adott irányba mozdulnak, ezáltal a tárgy specifikus betűk vagy szavak felé mozdul el, amit aztán úgy értelmeznek, hogy a szellemek mozdították el az üveget vagy a tollat.
A legnépszerűbb játék a fiatalok körében a Fekete madame. Ez úgy zajlik, hogy egy vagy több gyerek bemegy egy fürdőszobába, lekapcsolják a világítást, gyertyát gyújtanak, majd a tükör előtt elmondanak egy rigmust. A versike különbözőképpen hangozhat, de egy szokványos forma ez: Fekete madame, fekete madame, gyere elő! Esetlegesen ezt háromszor megismétlik. Olykor arra is buzdítják azokat, akiknek van merszük ehhez a játékhoz, hogy tegyék a tenyerüket a tükörre. Ezeknek a játékoknak a csábítása az izgalom, mely akkor keletkezik, amikor a csoport kapcsolatba lép a szellemvilággal. Ugyanakkor az érzés is, hogy amit csinálnak, az majdhogynem tiltott dolog. A szellemvilággal való kapcsolatfelvétel különböző módjai nagyon régre nyúlnak vissza. A Fekete madame előfutárai Angliában és az Egyesült Államokban is megtalálhatók. A Hagyományőrző Intézet egyik gyűjteményében több száz választ kaptunk a játék különböző variációira és leírásaira az ország nagy részéből.
Annak különböző módjai, hogy az ember megpróbáljon rájönni kivel fog összeházasodni, nagyon régi, és erre több különböző trükk létezett. Gyakran úgy vélték, hogy a Szent Iván-éj egy olyan időpont, amikor megtudhatják az emberek, hogy ki lesz a jövendőbeli vőlegényük vagy menyasszonyuk. Egy módszer volt erre a virágszedés. Le kell szedni sok virágot, majd ezt berakni a párna alá. Ezután az adott személy megláthatja álmában, hogy ki lesz a férje vagy a felesége. Egy másik variáció, mely még ma is él, az egy virág segítségével történik, mely többek között százszorszép is lehet. Kitépnek egy szirmot, egyszerre csak egyet, és minden kitépett sziromnál váltakozva mondogatják: „szeret”, „nem szeret”. Az a személy akire a lány (vagy fiú) gondol amikor az utolsó szirom is lehullott, szeretni fogja vagy nem azt, aki a rituálét elvégezte.
A cikk folytatása itt található: A néphiedelem lényei napjainkban 2. rész
A cikket írta: Tommy Kuusela
Fordította: Franky Silver
Forrás: vastarvet.se
