Bármennyire is fanyalognak irodalomtudósok, sznob könyvbúvárok, a ,,magas művészet” megszállottjai, nekik is be kell látniuk: a XX. század kitermelte azt az írónőt, akinek műveit Shakespeare és a Biblia után a legtöbben olvassák. Agatha Christie, aki tulajdonképpen csak azért vett tollat a kezébe, mert nővére, Margaret azzal csúfolta, hogy soha senkit nem fognak érdekelni a történetei. Agatha Christie néhány év alatt Nagy-Britanniát, egy évtized alatt Európát, majd a világot belebolondította Hercule Poirot-ba és Miss Marple-ba.
Mi volt Agatha Christie titka? Ezt rágják lassan egy évszázada irodalmárok, tudósok és áltudósok, írók és újságírók egyaránt. Pedig valószínűleg nagyon egyszerű a válasz: született Angliában egy rendkívül éles eszű, dús fantáziával megáldott, a való életet megismerni akaró és tudó kislány, akinek csak egy valamit kellett megtanulnia, hogy azzá lehessen, amire született: a saját stílusát. Ez sem tűnt túl nagy feladatnak a számára. Hiszen már az első kiadott regénye okán (melyért kemény 25 fontot zsebelt be a kiadótól) megteremtette azt a kis belga detektívet, Hercule Poirot-t, aki a világhírnévig repítette. Na meg persze az állandó kíváncsiság: mindent megismerni, amivel kapcsolatba kerül.
Ami tapasztalatot összegyűjtött az I. világháború alatt az ápolónői szolgálata közben, azt kamatoztatta fent említett első regényében, A titokzatos stylesti esetben. És ehhez a gyakorlathoz ragaszkodott egész életében. Agatha Christie mindig, minden vele megtörtént, vagy általa tapasztalt eseményt elhelyezett egy detektívregényi kontextusba, legyen az világkörüli útja az első férjével, részvétele az egyiptomi ásatásokon a másodikkal, vagy egyszerűen csak a fölcsipegetett pletykák, intrikák, szóbeszédek, melyeket bőségesen hallott nagyanyjától, vagy annak barátnőitől. Össze is gyúrta őket egyetlen cserfes, szimatolgató, kíváncsiskodó, minden lében kanál vénkisasszonnyá, akit azonban valami páratlanná tett: rendkívül éles esze és hibátlan logikája. Úgy hívták: Miss Marple.
Bár a több mint nyolcvan regény, novelláskötet és több nagy sikerű színdarab nem mindegyike vallhatja főszereplőjének e két furcsa, mondhatni antihőst, mégiscsak ők ketten állnak a csúcson, és ők a közönség kedvencei immár egy évszázada. Bár Agatha Christie többször említette, az ötödik-hatodik Poirot-történet után kezdte nagyon nem szeretni a kis belgát, irritálták azok a jellemvonásai, melyekkel ő maga ruházta föl, mégsem tudott nagyon sokáig megszabadulni tőle, hiszen az olvasók rajongtak érte. Végül csak a 70-es évek elején, amikor megjelentette a Függöny című regényét, tudott végleg leszámolni ,,ezzel az egocentrikus, dilis alakkal”, ahogy ő fogalmazott. Miss Marple-t sokkal jobban kedvelte ,,rigolyái ellenére is”. (Idézet az írónőtől.)
Agatha Christie az Akropolisznál 1958-ban
Érdekes adalék, hogy amikor a könyv megjelent, a The New York Times egy olyan szívhez szóló nekrológot közölt Hercule Poirot-ról, mintha élő személy lett volna. Gondolom, nagyon-nagyon sokan el is hitték.
Többen fölvetették, hogy mi lenne, ha Agatha Christie egy eset kapcsán együtt szerepeltetné a két mesterdetektívet. Az volt az ellenvetés, hogy Poirot nem tudná elviselni, ha egy kotnyeles öreglány felülbírálná a megállapításait.
No, de vissza Agatha Christie-hez. Nem volt híján kalandoknak élete során. 1922-ben első férjével világ körüli útra kelt, Hawaiin első európai nőként megtanult szörfözni, olyan mesteri fokon, hogy még Edward herceg is elismeréssel adózott neki.
Számtalan legenda, pletyka, feltevés és találgatás keringett és kering azóta is rajongói körében annak az eseménynek a kapcsán, ami 1926-ban történt. Mikor Agatha Christie rájött, hogy a férje megcsalja, hagyott egy levelet a titkárnőjének, és eltűnt 11 napra. A fél ország rendőrsége, újságírók hada és lelkes amatőrök keresték, hírek kaptak szárnyra a haláláról, meggyilkolásáról, de konkrétumot senki nem tudott. Miután kiderült, hogy 11 napig az eldugott Old Swan Hotelben időzött, majd visszatért otthonába, sem oldódott föl a rejtély. Az asszony nem nyilatkozott, titkát magával vitte a sírba. A különféle elméletek pedig azóta is burjánzanak amnéziáról, titkos szeretőről, akármiről. De ki legyen rejtélyes, ha nem egy krimiíró?
Agatha Christie az egyiptomi ásatásoknál
Akadt furcsaság számtalan e kalandos életben. Bevallom, számomra a legmulatságosabb, ami 1941-ben történt. Bár a korszak vészterhes volt, de a történet párját ritkító. Abban az évben jelent meg Agatha Christie N vagy M című regénye. (Véleményem szerint a maga műfajában páratlan remekmű.) Nos, egyik kulcsfigurája Major Bletchley. Az egyébként is feszült háborús helyzetben a félelmetes MI5 (angol titkosszolgálat) szagot fogott, és nyomozni kezdett az írónő körül. Ugyanis a katonai hírszerzés egyik jeladója a Bletchley Parkban volt. A túlbuzgó ügynök szerint Agatha Christie rendelkezett valamilyen belső hírforrással. Később persze abbamaradt a kutakodás, volt, aki nevetett az egészen, voltak (nem kevesen), akiket lefokoztak, aztán elfelejtődött az egész. Csak a regény nem, szerencsére. Egy alkalommal, amikor kérdezték, az írónő azt mondta: ,,Oxfordból jöttem hazafelé vonattal. A Bletchley nevű állomásnál nagyon sokáig vesztegeltünk. Mérges lettem, és elhatároztam, hogy a regényemben a legellenszenvesebb alakot Bletchleynek fogják hívni.”
Rengeteg izgalmas, mulattató, furcsa, rejtélyes történet, pletyka, legenda kering Agatha Christie körül. Ezekből próbáltam egy kis ízelítőt adni. A többi ott van a műveiben. Egy rajongóját idézem, aki arra a kérdésre, hogy ,,Miért szereted Agatha Christie-t?”, azt válaszolta: ,,Csak.”
A cikk folytatása hamarosan érkezik.
Írta: Vágó József
Agatha Christie könyveit itt tudod megvásárolni: Agatha Christie könyvek a Ráday Antikvárium kínálatában
