Hogy miért ismeretlen és egyben miért ismerős? Tisztelt Olvasó, ha felteszik Önnek azt a kérdést, hogy ki volt és miért jelentős Samuel Langhorn Clemens, tud-e rá kapásból válaszolni? De ha úgy hangzik a kérdés, hogy kicsoda volt Mark Twain, úgy vélem, nem kétséges, hogy a szépirodalmat kedvelők azonnal tudják a helyes választ. Ugyanis e két név ugyanazt a személyt takarja, akinek művei, novellái, karcolatai, regényei immár több mint száz esztendeje ott ragyognak, fényükből mit sem veszítve a világirodalom legjelentősebb alkotásai sorában.
És miért pont Mark Twain? A magyarázat az, hogy a leendő író, aki már 14-15 évesen cikkeket publikált bátyja újságjában, nagyon fiatalon elszegődött egy gőzhajóra, ahol elsajátította a folyami hajózás csínját-bínját. A Mississippin szállítottak árut. Az igen szeszélyes folyamon állandóan mérni kellett a meder mélységét, nehogy zátonyra fussanak. A mélységmérő rúd második vonása jelezte azt a vízmélységet, ahol zavartalanul tudott a hajó haladni. Ennek a második jelzésnek a neve angolul mark two volt, ez adta az ötletet a fiatal fiúnak, hogy e könnyen megjegyezhető álnevet használja íróként.
Nagyon korán felfigyelt rá a korabeli amerikai irodalmi élet. Már az 1867-ben megjelent Az aranyozott kor című regénye óriási siker volt, s az ezt követő regényei, novelláskötetei is irodalmi csemegének számítottak az olvasói körökben. Részint saját életéből merített élményei (Élet a Mississippin), részben valós történelmi alapokon nyugvó izgalmas, érdekfeszítő históriái rázták föl az addig elég lanyha irodalmi életet. (Koldus és királyfi).
Programja már ebben a kezdeti időszakban is igen zsúfolt volt, hiszen számtalan meghívást kapott felolvasó estek megtartására. Szívesen vállalkozott az ilyen eseményekre, hiszen népszerűsége ennek kapcsán is nőttön-nőtt, anyagilag sem volt elhanyagolható. Amiért az emberek (még akik egy sorát sem olvasták) tömegével tódultak felolvasásaira, karizmatikus megjelenése, lebilincselő stílusa (nemcsak a leírt sorok, de az élő beszédben előadottak) révén magukkal ragadták hallgatóit.
Zsenijét bizonyítja, hogy sikert sikerre halmozva sem állapodott meg egy bizonyos szinten, regényről regényre, novelláról novellára fejlesztette stílusát, kifejezőkészségét. Ennek ékes bizonyítéka az a több kötetből álló regényfolyam, amit a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjaival indított. A középosztálybeli éles elméjű, fantáziadús, mindig kalandra kész úrifiú és az apátlan-anyátlan, jobb sorsra érdemes utcagyerek egymásra találását, barátságát, közös élményeit elmesélő történetek méltán kerültek az ifjúsági irodalom aranypolcára. (Büszkén tehetjük hozzá, hogy A Pál utcai fiúk szomszédságába.)
Ez a két fent említett vásott, oly annyira szerethető kölyök hol együtt, hol egymástól elszakadva bolyong a 19. századvég Amerikájában, vidám, meghökkentő, kalandos eseményekbe belecsöppenve, majd szerencsésen kilábalva belőlük. És mindegyik történet soraiban megjelenik a szánalom a szegények, számkivetettek, másodrangúnak tekintett feketék iránt. Nincsenek frázisként pufogtatott szólamok, könnyfakasztó tirádák, csupán együttérzést kiváltó szavak, tettek, jó cselekedetek. Nos, ezeknek a regényeknek igazán frenetikus hatásuk volt már a maguk korában is, mint ahogy az eltelt évszázad alatt bármikor. Nem véletlenül írta Ernest Hemingway (némi túlzott elfogultsággal) az 1930-as évek elején: ,,Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből. Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót.”
A későbbi műveivel kapcsolatban felvetődik egy kérdés: vajon Nagy-Britannia irodalmi körei miért zárkóztak el sokáig az Európa-szerte megbecsült és nagyra tartott író munkáitól? A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő: Twain zseniális időutazása, az Egy jenki Arthur király udvarában. Ez a regény olyan bátran, mondhatni pimaszul turkál bele az angol nagy legendárium, a Kerekasztal históriájába, olyan pajzán humorral teszi nevetségessé a szinte félistenként tisztelt hősöket, hogy miközben két kontinens olvasói fuldokoltak a kacagástól, a brit sznobok személyükben érezték sértve magukat. No és aztán erre még ráfejelt az író a Pudingfejű Wilson és az Egymillió fontos bankjegy történetével, melyekkel a korabeli angol nagyburzsoáziát teszi gúny tárgyává.
Persze honfitársaival sem volt sokkal kíméletesebb. Számtalan pamfletben állította pellengérre az irigységet, korrupciót, a hatalomnak való behódolást. Vagy a haszonszerzésre áhító ostoba hiszékenységet. (A lóvátett város). Természetesen az Újvilágban ezt könnyedebben kezelték az olvasók. (,,Úgysem rólam, a szomszédról szól…”) Hát így lehet próféta valaki a saját hazájában.
Természetesen nem csak ezért volt töretlen Mark Twain életpályája 1910-ben bekövetkezett haláláig. És azóta mindmáig, és addig, amíg olvasni tudó és szerető emberek élnek kicsiny bolygónkon.
Írta: Vágó József