Melyik fiú ne álmodozott volna arról gyermek- vagy serdülő korában, hogy bejárja a rejtelmes, felfedezetlen vagy lakatlan területeket, próbára teszi bátorságát, erejét, rátermettségét, hogy vajon miképpen állná meg a helyét az igazi veszélyek közepette? És hány alkotót találunk a világirodalom nagyjai között, akiknek hősei, diadalt kivívói vagy az elbukottak, a vereséget szenvedők nem a képzelet szülöttei, hanem a saját, valós emlékeikben szereplő figurák? Nem sokat találunk.
Ezen kivételes személyiségek egyike Jack London, a modern amerikai irodalom meghatározó egyénisége, akinek kalandos életútja, íráskészsége, mesélő ereje igen mély nyomot hagyott nemcsak az amerikai, de a világirodalom számos kiemelkedő alkotója művészetében.
Az egyszerű, mindennapi olvasó is csak a száját tátja, ha belepillant ennek a 19. század végén született fiatalembernek az élettörténetébe. Mi hajtotta a nyomorban felnövő, 12-13 évesen már inaszkadtáig gürcölő fiút arra, hogy a legelképesztőbb, legkockázatosabb kalandokba is belevágjon? Hiszen már kamaszként előbb osztrigakalózként kereste a kenyerét, majd elszegődött egy fókavadász hajóra hajósinasnak, ahol belekóstolhatott a való élet vad és kegyetlen szegmensébe, ahol egyetlen jog létezik: az ököljog. Az erős talpon marad, a gyenge elbukik.
Amikor megunta a vízi életet, új kalandokat keresett. Mindenféle fizikai munkát elvállalt, hogy megfeleljen a maga számára felállított mércének: mindenben a legjobbnak kell lenni, mindig az élre kell törni.
Kubikusként, vasúti szénhordóként dolgozott, majd úgy döntött, hobóként (országúti csavargó) bejárja Amerikát, és bár ez csak részben sikerült, hiszen bebörtönözték csavargásért, mégis volt hozadéka: az Országúton című regénye, amely jóval később íródott, de óriási sikert aratott. (Évtizedekkel később még John Steinbeck is merített belőle momentumokat az Egerek és emberek című művében.)
A kalandvágy hajtotta Alaszkába is az aranyláz idején, ahol igazán belekóstolhatott az emberi mohóság, irigység, gyűlölködés, árulás legkülönbözőbb formáiba, ugyanakkor a hősiesség, bátorság, bajtársiasság, a legvégsőkig kitartás megnyilvánulásaiba is. Vagyont ugyan nem szerzett, tapasztalatot, élményeket annál inkább.
Ezek az emlékek ihlették első novelláit, melyek java része az alaszkai aranyásók küzdelmeiről, a létért való harcról, no és persze a vad és érintetlen természet iránti rajongásáról szólnak. (Aranyásók Alaszkában, A farkas fia, A vadon szava.) Sajátos stílusának kialakítása nem jelentett számára különösebb gondot, hiszen gyermekkorától a természet és a kalandos élet iránti rajongásán túl egy valami volt, ami élete végéig kísérte: az olvasás, a tudás iránti vágya. Tisztában volt azzal, hogy hiába áll tapasztalatokban, gyakorlati tudásban jóval kortársai fölött, tanulnia kell, palléroznia kell elméjét ahhoz, hogy befogadják az értelmiségi körök. Igen nagy nehézségek árán, fizikai munka mellett letette az érettségi vizsgát, egyetemre is beiratkozott, de két év után úgy vélte, ez csak időpazarlás. Úgy tűnik, mégsem volt az, hiszen ezeknek a küzdelmes éveknek a visszaidézéséből született a Martin Eden című többé-kevésbé önéletrajzi regénye.
A kalandos ifjúságnak természetesen megvolt a negatív hozadéka is: Alaszkában skorbutot kapott, amely aztán számos más szervi bajának is eredője lehetett. És a legfőbb rém, amellyel élete végéig küzdött: az alkoholszenvedély. Erről is vallott, szokása szerint őszintén és leplezetlenül John Barleycorn című regényében (Magyarul Sárga sátán címmel jelent meg).
Népszerű íróként a 20. század első éveiben már csak az alkotásnak és jachtján való hajókázásainak szentelte idejét. Rengeteget írt, újra és újra felelevenítette alaszkai küzdelmeit, mérhetetlen vonzódását és csodálatát a kutyák iránt (A beszélő kutya, Az éneklő kutya, Fehér Agyar). Tengeri élményeiből ihletett műve, A tengeri farkas is a halhatatlanok közé emeli.
Akár kalandos történeteket kedvelő ifjú olvasókról, akár a kiforrott irodalmi stílust áhító idősebb korosztály felé tekintünk, kétségkívül valamennyiüket elragadja az a szenvedélyesen láttató elbeszélő mód, mely sorok olvastán szinte bőrünkön érezzük a kegyetlen fagy maró hidegét, vagy a sós tengeri levegőt. Ha egy London-történetbe belefeledkezünk, a hősök vagy antihősök bőrébe bújva azt látjuk, halljuk és mondjuk: a kalandok értünk vannak, és mi a kalandokért.
Írta: Vágó József
Kedvet kaptál gyerekkori kedvenced újraolvasásához? Jack London könyveit itt tudod megvásárolni: Jack London könyvek a Ráday Antikvárium kínálatában