A kígyók mitológiai lényként és motívumként gyakorta felbukkantak a történelem során. Szerte a világban keringenek történetek, készülnek művészi alkotások és létrejönnek kultuszok e csúszómászó lény körül. Még Észak-Európában is nagy volt a vonzereje.
Nem tudjuk, milyen régóta foglal el ilyen központi helyet a kígyó a történetekben és a festőművészetben. Csupán fellelt leletekből tudunk kiindulni. Már 3000 évvel ezelőtt felbukkant a kígyómotívum a Tanumban található (Svédország) kőfaragványokban. Egy egyszerű és világos motívum, melyet nehéz félreértelmezni, és szerencsére megtekinthető. A képen a Tanumban látható sok kígyó egyike látható, ami egy rémült vagy elragadtatott személy felé tekereg, aki az ég felé emeli a karjait.
A kígyó, mint egy változékony szimbólum
Az érdeklődés a viking korban sem csökkent. A kígyó, amit akár sárkányként is értelmezhetünk, visszatérő szimbóluma minden hajódíszítésnek és rúnakőnek. Úgy tartják, hogy a Midgårdi kígyó a tenger mélyén rejtőzik.
Tény, hogy Olaus Magnus (svéd diplomata a XVI. században) és Szent Brigitta (katolikus prédikátor, író és teológus, a Brigitta-rend megalapítója a XIV. században) írásaiban egyaránt megtalálható, hogy a késő középkorban és a XV. században visszatért a kígyókultusz Svédországba. Kettejük forrásai szerint a földművesek és állattenyésztők tejet tettek ki áldozati ajándékként azoknak a lényeknek, amiket ők ”a ház kígyóinak”, illetve ”a manókígyóknak” hívtak, mindezt azért, mert jó kapcsolatot akartak velük tartani.
Úgy tűnik, mintha a kígyó, mint szimbólum jelentősen általánosabb lett volna a kereszténység előtt (Svédországban). A kereszténység elterjedésével a kígyó inkább az ördög szimbolizálására szolgált, aki pontosan kígyónak álcázta magát, amikor rábírta Ádámot és Évát, hogy egyenek a tiltott gyümölcsből az Édenkertben. Egy baljóslatú motívum, amivel az ember nem akarta szükségtelenül körülvenni magát.
Sok kutató úgy gondolja, hogy a középkori emberek egyáltalán nem táplálták tejjel a kígyókat. Úgy gondolják, hogy ez a keresztény misszionáriusok agyszüleménye volt, hogy ezzel szemléltessék a pogányság deviáns rituáléit.
Szent Brigitta és a manókígyók Lödösében
Melyek azok a források, miszerint a középkori emberek talán mégis tettek ki tejet a gyanús lényeknek? Az első bizonyíték egy hétszáz éves írásból származik.
Szent Brigitta ugyanis több alkalommal ellátogatott Lödösébe, és ezen látogatások leírásai közül az egyikben bukkan fel először a manó kifejezés egy svéd szövegben. Egy manó abban az időben sokkal inkább jelentette az ördög társaságát, mint egy kis aranyos manót. Ebben a régi írásban ez áll:
… gyere el egy birtokra Lödöse közelében, ahol Brigitta asszonyt vendégül látták egy házban, ahol az ördög világosan beszélt, válaszolt a vendégeknek és sok mindent megjósolt a jövőről…
Brigitta egy imát olvasott, ám ekkor egy hangot hallott, mely ezt mondta:
Ezen a helyen valami gonosz dolgot követtek el az egykori és a jelenlegi lakók… tompta gudhit imádnak…
Tehát, manóisteneket. A gyóntatóatya ezután összehívta a ház lakóit és kihirdette:
Hagyjátok el a kígyókat, akiknek tejet adtok, ne adjatok tizedet a manóknak marháitokból és disznóitokból, se kenyeret vagy bort…
Védekezés a kígyók ellen
Amikor meglátsz egy kígyót, valószínűleg nem az az első dolog amit teszel, hogy odafutsz és megbökdösöd. Ebből a szempontból mindegy, hogy a brozkorban, a középkorban vagy napjainkban élsz.
Talán nem szenvedsz kígyófóbiában, valamint nem hiszel abban, hogy maga az ördög fekszik a napsütötte kövön, ám tény, hogy sok kígyó tényleg veszélyes a méreganyaga révén. Az, hogy tartasz ettől az állattól, ez aligha logikátlan. Ám az idők során különböző módszereket alkalmaztunk, hogy megvédjük magunkat.
Régen nemcsak azt hitték az emberek, hogy minden kígyó mérgező, hanem úgy vélték, hogy azok a villás nyelvükkel is képesek sérülést okozni áldozataiknak, valamint megmérgezik a vizet és a levegőt is azáltal, hogy sziszegnek és úsznak. Emellett azonban a földművesek és az állattenyésztők nem akarták megölni a kígyókat, mert féltek a bosszútól, amit majd a túlélő kígyók mérnek rájuk.
Tehát, mit tehetett az ember? Ahelyett, hogy megölte volna az állatot, végezhetett ráolvasást, egy olyat, amit kígyóvarázslatnak hívtak. Ha mégis megharapta egy kígyó, akkor a legjobb megoldást a gyógyszer jelentette, általában egy olyan, amit rutafűből, póréhagymából vagy hódzsírból készítettek. Esetleg használhattak egy úgynevezett kígyókövet.
Hogy ezek a gyógyszerek vajon működtek-e, arról nem szól a fáma, ám a placebo hatását sem szabad lebecsülni.
Írta: Anna Härdig
Fordította: Franky Silver
Forrás: Vastarvet.se